Nyomtatás

Miskolci Egyetem - Gépészmérnöki és Informatikai Kar

TANTÁRGYI TEMATIKA

Hajtáselemek; BSc (Nappali)

Tantárgy neve:
Hajtáselemek
Tantárgy Neptun kódja:
Nappali: GEGET703-B
Tárgyfelelős intézet:
GET - Gép- és Terméktervezési Intézet
Tantárgyelem: A
Tárgyfelelős: Dr. Bihari Zoltán - egyetemi docens
Közreműködő oktató(k): Tóbis Zsolt mesteroktató
Javasolt félév: 3 Előfeltétel:GEGET002-B
Óraszám/hét:
Előadás (nappali): 2
Gyakorlat (nappali): 2
Számonkérés módja: kollokvium
Kreditpont: 4Munkarend: Nappali
Tantárgy feladata és célja:

A tantárgy célja, hogy megismertesse a hallgatókat a legalapvetőbb gépelemek méretezésével, azok szerepével egy gépjárművön belül. Ezen kívül szeretnénk megismertetni a hallgatókat a leggyakrabban előforduló egyszerű gépszerkezetek konstrukciós kialakításával, működésével, valamint műszaki ábrázolásával. Nagy szerepe van az elhangzott ismereteknek abban, hogy a későbbiek során a járművek működését a hallgatók megértsék.


Tudás: Átfogóan ismeri a műszaki szakterület tárgykörének alapvető tényeit, irányait és határait. Ismeri a járművek és mobil gépek szakterület fogalomrendszerét, problémamegoldási módszereit.
Képesség: Képes a járművek és mobil gépek szakterület legfontosabb elméleteit, eljárásrendjét és az azokkal összefüggő terminológiát a feladatok végrehajtásakor alkalmazni. Képes értelmezni és jellemezni a járművek és mobil gépek szerkezeti egységeinek, elemeinek felépítését, működését, az alkalmazott rendszerelemek kialakítását és kapcsolatát.
Attitűd: Nyitott a járművek és mobil gépek szakterületen zajló szakmai, technológiai fejlesztés és innováció megismerésére és elfogadására, hiteles közvetítésére.
Autonomia és felelősség: Váratlan döntési helyzetekben is önálló, szakmailag megalapozott döntéseket hoz. Feltárja az alkalmazott technológiák hiányosságait, a folyamatok kockázatait és kezdeményezi az ezeket csökkentő intézkedések megtételét.
Tárgy tematikus leírása:

Gépelemek méretezésének alapelvei. Terhelések. Méretezés statikus, dinamikus és ismétlődő igénybevétel esetén. Kötési módok, oldható és nem oldható kötések. Kötőelemek a járműiparban. Mozgató csavarok méretezése. Ék-, retesz- és bordáskötések alkalmazása a gépjárművekben, méretezés alapjai. Tengelykapcsolók osztályozása, jellegzetes alkalmazási területek. Dörzskapcsolók, tárcsás tengelykapcsoló méretezése. Különleges tengelykapcsolók, forgásirány kapcsolású tengelykapcsolók működése szerepe a gépjárműiparban. Rugók szerepe, csoportosításuk. A körszelvényű hengeres csavarrugók méretezése. Tengelyek méretezése egyszerű és összetett igénybevételre. Tengelyek méretezése. A tribológia alapjai. Súrlódás, kopás, kenés. Siklócsapágyak méretezése, szerkezeti kialakításai. Gördülőcsapágyak. Gördülőcsapágyak kiválasztása, ellenőrzése és beépítése. Rugalmas hajtások. Ékszíj, fogazott szíj és lánchajtás méretezése. Alkalmazási és beépítési példák a gépkocsikban.

Félévközi számonkérés módja és az aláírás megszerzésének feltétele (Nappali):
A félév során 3 rajzfeladatot kell megoldani a gyakorlatokon, valamint 2 db zárthelyi dolgozatot kell legalább elégséges minősítéssel megírni. A feladatok és a Zárthelyi értékelése ötfokozatú minősítéssel történik.
Félévközi számonkérés módja és az aláírás megszerzésének feltétele (Levelező):
Gyakorlati jegy / kollokvium teljesítésének módja, értékelése (Nappali):
A hallgatóknak a vizsgaidőszakban 1 db zárthelyi dolgozatot kell megírniuk. A zárthelyi dolgozat értékelése: 0%-39% - elégtelen, 40%-54% - elégséges, 55%-74% - közepes, 75%-89% - jó, 90%-100% -jeles
Gyakorlati jegy / kollokvium teljesítésének módja, értékelése (Levelező):
Kötelező irodalom:

1. Döbröczöni Á.: Gépszerkezettan I. Miskolci Egyetemi Kiadó, 1999.
2. Ilosvai L.: Gépjárműszerkezetek méretezése I., Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1989.

Ajánlott irodalom:

1. Niemann, G.: Maschinenelemente, Band I., Springer Verlag, 1981.
2. Ponomarjov, Sz. D.: Szilárdsági számítások a gépészetben, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1966.
3. SKF Interactive Engineering Catalogue, www.skf.com