Sikeres év van a Miskolci Egyetem Terplán Zénó Programja mögött
A Terplán Zénó professzorról elnevezett, a műszaki karok reformprogramja félidejéhez érkezett. Eddig 60 fiatal oktató és kutató kapott anyagi támogatást szakmai előrehaladásához. Közülük többen tudományos fokozatot szereztek, vagy a támogatás segítségével teljesítették a fokozatszerzésükhöz szükséges kritériumokat, nemzetközileg is minősített tudományos cikket írtak, miközben aktívan részt vettek a hallgatók sikeres tanulmányi előrehaladásának támogatásában, és tökéletesítették nyelvtudásukat.
A Program keretében a műszaki karok BSc képzésben részt vevő elsőéves hallgatói a lemorzsolódás csökkentése érdekében személyre szabott konzultációkon vehettek részt olyan alaptárgyakból, mint matematika, fizika, mechanika és informatika. A Miskolci Egyetem díjmentes beiskolázási és középiskolai tehetséggondozási eseményeit, rendezvényeit is támogatta a Program. Az érettségire való felkészülést segítő egyetemi konzultációs órák matematikából, fizikából, a tudománynépszerűsítő rendezvények a fizika izgalmas területeiről mind a Terplán Zénó programnak köszönhetően valósultak meg az elmúlt évben. Ugyancsak ez a Program támogatta a felkészülést a Miskolci Egyetem tavalyi tanévben elnyert újabb sikeres pályázataira is.
2017. szeptember 13-án és 14-én a Miskolci Egyetem Szakmai Konferencián mutatja be a Terplán Zénó programban részt vevő fiatal oktatók, kutatók eddig elért eredményeit. A 2016/17-es tanév kiemelkedően teljesítő fiatal oktatói közül négyen díjat is átvesznek az egyetem Rektorától és Kancellárjától: a Műszaki Anyagtudományi Karon dr. Mikó Tamás tudományos munkatárs, a Műszaki Földtudományi Karon Kolencsikné Tóth Andrea tanársegéd, a Gépészmérnöki és Informatikai Karon dr. Burmeister Dániel egyetemi docens és Somogyiné dr. Molnár Judit egyetemi docens.
Az Egyetem vezetésének célja, hogy perspektívát tudjon nyújtani fiatal oktatóinak, kutatóinak, és a jó gyakorlatot kiterjeszthesse az Egyetem összes karára. Ily módon a Miskolci Egyetem oktatói-kutatói közösséges stabil és biztosított legyen.
Terplán Zénó professzor legendás tanára volt a Miskolci – akkor még Nehézipari Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának. Mérnökök százai figyelték a Gépelemek előadásokon professzor úr tökéletes rajzait és izgalmas, tudománytörténeti érdekességekkel színesített előadásait. Jobb és bal kézzel egyszerre rajzolt a táblára mértani pontosságú egyeneseket és köröket, melyekből pillanatok alatt tengelyek, csapágyak, fogaskerekek lettek. Hasonló iskolateremtő egyéniségekben gazdag múltra tekintenek vissza az egyetem műszaki karai, és eljött az idő, hogy az ő hitüket, elszántságukat folytatva megújuljanak a Terplán Zénó Program segítségével is.
Tweet Megosztás Facebook-on Megosztás LinkedIn-en Megosztás Google Plus-on Vissza