2022. február 4. (péntek) 23:32

Mérnöki Formák a Formák Mérnökei verseny

10.jpg2022. február 4-én rendeztük meg "Mérnöki Formák a Formák Mérnökei" címmel az Ipari termék- és formatervező mérnöki szakot népszerűsítő verseny utolsó fordulóját középiskolások számára. A versenyen több csapat számos részvevővel és érdeklődővel vett részt. A versenyzők előadások keretében mutatták be terveiket és makettjeiket. Az egész napos rendezvényt minden résztvevő hasznos tapasztalatokkal, élményekkel és ajándékokkal gazdagodva zárhatta.

A Gép- és Terméktervezési Intézet gondozásában lévő Ipari Termék- és Formatervező mérnöki szakra évek óta nagyon alacsony a jelentkezők száma. Ennek egyik oka, hogy kevésbé ismerik a középiskolák a lehetőséget. Ezért hirdettük meg ezt a versenyt a megyei középiskolásoknak. Úgy gondoltuk, hogy kicsit komoly, kicsit játékos formában bemutatkozunk.

Terveinknek megfelelően egy 2 fordulós versenyt bonyolítottunk le. A program a „Mérnöki formák, a formák mérnökei” elnevezést kapta. Az első forduló 2021. szeptember és 2021. november között zajlott az online térben. Erre a régióból 18 középiskolás csapat jelentkezett egyenként 2-3, illetve 4 fővel. A csapathoz csatlakozott még a felkészítő tanár is, aki a munkát a háttérből segítette. A diákok gondolattérképet, "tervdokumentációt" és modellt készítettek "Barátunk, a szél" témában. Nem szűkítettük a megoldási alternatívákat, kíváncsiak voltunk a leleményességre, a kreativitásra.

Az első fordulón elkészített munkákat elektronikusan kellett feltölteni egy online felületre, amelyeket értékeltünk 0-100 pontig. Várakozásunkat felülmúlta, hogy 14 csapattal tudtuk megrendezni a második fordulót, ugyanis ennyien teljesítették megfelelően magas színvonalon a kiírt feladatokat. A jelenléti formában szervezett második fordulóra 2022. február 4-én került sor a Miskolci Egyetemen. A versenyen 13 csapat jelent meg, akiknek egy független zsűri előtt kellett a munkájukat bemutatniuk. Ezt követően egy játékos kincskeresésre hívtuk meg a középiskolás diákokat, amelynek célja az egyetem megismerése, megszerettetése volt. Ebéd után Rektor Asszony kiosztotta a 7 legjobb csapatnak a megérdemelt jutalmakat, illetve okleveleket. Az egész napos rendezvényen a média is képviseltette magát, az eseményről cikk jelent meg az Észak-Magyarország következő hét keddi számában.

A programnak nagyon jó visszhangja volt, reményeink szerint a jövő évben a beiskolázási adatokban számszerű indikátorként is meg fog jelenni.

Úgy reméljük, hogy ez a verseny felkelti a figyelmet és a felsőoktatásba jelentkezés átgondolásakor jobban előtérbe kerül a Miskolci Egyetemnek az ipari termék- és formatervező mérnöki szaka is.

[BZ]

Vissza