Ma 11:34

Üzemlátogatás az MVM erőműveiben

A Fizikai és Elektrotechnikai Intézet szervezésében 2026. október 30-án az MVM Balance Zrt. Sajószögedi Gyorsindítású Erőműben, valamint az egykori Tisza II. Hőerőműben voltunk üzemlátogatáson Energetikai mérnök és Villamosmérnök hallgatókkal. A programról a hallgatók által készített élménybeszámolók lejjebb olvashatók. Az üzemlátogatáson összesen 38 fő vett részt 2 turnusban.

20261030_üzemlátogatás_sajószöged-32(1).jpg

Élménybeszámoló az MVM Balance Zrt. erőműveiben tett üzemlátogatásról villamosmérnök hallgatói szemszögből  

Október 30.-án lehetőségünk nyílt ellátogatni a Tiszaújvárosi Tisza II. Erőműbe, valamint a Sajószögedi Gázturbinás Gyorsindítású Erőműbe, amelyeket az MVM Balance Zrt. üzemeltet. A programot a sajószögedi erőműben kezdtük és a tiszaújvárosi hőerőműben zártuk.

Villamosmérnök-hallgatóként különösen értékesnek tartottuk az üzemlátogatásokat, hiszen az egyetemi tanulmányaink során számos olyan berendezéssel és működési elvvel találkozunk, amelyeknek ezúttal a valódi, ipari környezetben is megismerhettük. Mindkét helyszínen részletes tájékoztatást kaptunk az ott dolgozó mérnököktől és szakemberektől. Bemutatták az erőművek felépítését, az egyes berendezések elhelyezkedését és feladatát, valamint azok működését és szerepét az erőművek működésében.

A Sajószögedi Gyorsindítású Erőműben nagyon pozitív tapasztalatokat szereztünk. Az éppen műszakban lévő kollégák rendkívül felkészültek és segítőkészek voltak. A hallgatók és a kísérő oktatók kérdéseire egyaránt részletes, naprakész válaszokat adtak, amelyeknek köszönhetően számos új és érdekes információval gazdagodhattunk. Különösen értékeltük, hogy a bemutató során nemcsak az előre összeállított tájékoztatásra hagyatkozhattunk, hanem lehetőségünk volt közvetlenül is beszélgetni az erőmű mindennapi működését jól ismerő szakemberekkel. Számunkra a látogatás egyik legértékesebb része az volt, hogy az egyetemen elsajátított elméleti ismereteket és a laboratóriumi gyakorlatokon megismert technológiákat valós üzemi környezetben is viszontláthattuk. A közép- és nagyfeszültségű kapcsolókészülékeket, a villamos védelmeket, a hálózati transzformátort és segédberendezéseit, a szinkrongenerátort, valamint az erőmű alapegységét a gázturbinát. Az ilyen szakmai programok jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megértsük a tanultak gyakorlati jelentőségét, és betekintést nyerjünk a későbbi mérnöki munkánk során is fontos folyamatokba.

A Tisza II. Erőműben egy rövid videó segítségével betekintést nyerhettünk a létesítmény tervezett átalakításába és bővítésébe, valamint a már megvalósult akkumulátoros energiatároló kivitelezési munkálatairól készült videófelvétel gyorsított változatába. A kiépített akkumulátoros energiatároló rendszer 31 MW névleges teljesítményű és 62 MWh kapacitású. Üzemét tekintve naponta egy be- és egy kitárolási üzemű, 11 éves elvárt élettartammal rendelkező, lítium-vasfoszfát (LiFePO4) akkumulátorokból megvalósított. A tároló a szokványos kialakítástól eltérő. Érdekessége, hogy az akkumulátoregységek nem konténerekben, hanem kisebb fémszekrényekben kerültek kialakításra, amely jobb hűlési viszonyokat biztosít és egy esetleges meghibásodás esetében a sérült akkumulátor eltávolítását is könnyebbé teszi. Mindemellett kisebb valószínűséggel terjed át más akkumulátoregységre egy túlhevüléssel járó esetleges meghibásodás. Különösen hasznos volt, hogy az épület tetőjéről körbe tekintve is megfigyelhettük, a létesítményt és a fejlesztések léptékéről, az erőmű jövőbeli átalakulásáról is látványos kép tárult elénk.

Összességében nagyon hasznosnak és tartalmasnak tartottuk az üzemlátogatást, amely nemcsak szakmai ismereteinket bővítette, hanem a villamosenergia-termelés gyakorlati működéséhez is közelebb hozott bennünket.

 20261030_üzemlátogatás_sajószöged-3.jpg

 

Élménybeszámoló az MVM Balance Zrt. erőműveiben tett üzemlátogatásról energetikai mérnök hallgatói szemszögből

Napunkat a Tiszaújvárosban található egykori Tisza-II hőerőműben kezdtük, ahol a beléptetés után egy rövid előadást hallhattunk az erőmű múltjáról, jelenlegi állapotáról, valamint az erőművel kapcsolatos jövőbeli tervekről. Többek között megtudtuk, hogy a 4 egységből álló, egyenként 215 MW-os erőművi blokkot eredetileg 2000 MW beépített teljesítménnyel tervezték megépíteni, végül ez csak 860 MW-ban valósult meg az 1970-es évek olajválsága miatt. Az erőmű szénhidrogén tüzelésű kazánjai földgázzal és fűtőolajjal tüzeltek, valamint az erőmű rendelkezik saját vízkivételi és vízkezelő művel, több mint 80.000 tonna kapacitású olajtárolóval, továbbá saját belső iparvágánnyal és transzformátor állomásokkal, melyeket szintén közelről láthattunk.

Az erőmű jelen állapotában inkább egy ipari emlékmű a jellegzetesen magas kéményével, elhagyatott csarnokaival és a számunkra kiemelkedő látványt nyújtó nyitott turbinaházaival. Még leszerelt állapotában is érdekfeszítő volt látni energetikus szemmel a nagy-, közép-, és kisnyomású turbina egységiet, valamint a hozzá tartozó segédberendezéseit. Továbbá bepillantást nyertünk az erőmű jövőjébe is, láthattuk az új kettő darab CCGT erőmű alapjait, melyeket tervezetten 2030-ra üzembe helyeznek 1000 MW-os beépített kombinált kapacitással.

20261030-DSC_2819.jpg

Folytatva napunkat a második megállónk a Sajószögeden található gyorsindítású gázturbinás erőműve volt. Az erőmű nyitott ciklusú, névleges teljesítménye 125 MW (ez télen akár 150 MW-ig is növelhető), üzemanyagaként pedig turbinaolajat használ, ennek tárolását három darab egyenkén 1000 m3 -es tartály lát el. Láthattuk a gázturbinát egészen közelről, magát a 17 fokozatból álló kompresszort és a 3 fokozatból álló turbinát (pontosabban ezek házait), a hozzá tartozó égéskamrákat és az ezt ellátó üzemanyag és olajköröket.

A kirándulás rávilágított, hogy az eddig csak papíron ismert gázturbina működése csak több, összekapcsolt rendszer által biztosítható. Közelről láthattuk az erőmű tűzivíz rendszerét, az üzemanyag szivattyúit, a készenléti állapot fenntartásához szükséges forgató motorokat és az ehhez tartozó hidraulikus kuplung rendszert, valamint a vízkezelő berendezésit. Ezen segédberendezések összessége biztosítja, hogy az erőművet szükség esetén 12 perc alatt, gyorsindításnál pedig akár 60 MW/perces felterhelési sebességgel maximális teljesítményszintre hozhassák és biztonságosan üzemeltethessék.

Összességében az üzemlátogatásokat rendkívül hasznosnak találtuk az egyetemen tanultak élőben, valóságos környezetükben történő megtekintésük révén.

 20261030-DSC_2700.jpg

Vissza